6.) Kusadasi
séta a belvárosban és útunk hazafelé


Nyaralásunk utolsó napján ismerkedtünk csak meg valójában Kusadasival, a várossal, amelynek üdülőövezetében töltöttük az előző nyolc napot. Jártunk már itt, kétszer is, de mindig határozott céllal. Néhány napja, itt a kikötőben szálltunk hajóra, és a közeli Karavánszerájban töltöttünk egy kellemes estét, a török zene- és táncművészettel ismerkedve. De ez alkalmakkal Kusadasiból nem sokat láttunk.


Most is a kikötőben parkoltunk le az autóbuszunkkal, onnan indultunk a belvárosi sétára.


A parthoz közeli Madárszigetet kis út köti össze a szárazfölddel, így száraz lábbal lehet odasétálni. A sziget megtekintése is szerepel a programunkban, a nap végefelé, most csak messziről örökítettem meg.


Kis séta a hajókikötőben...


...a lábunk elé, alá is érdemes nézni.


A rendőrautót sem tudtam kihagyni.:)


Átsétáltunk a közeli bazárba. Itt aztán minden van!


Mellette a Karavánszeráj. Kapuján belépve az jutott eszembe: ejnye, de ismerős!


 Ismerős? Igen, itt már jártunk, csak akkor egészen más képet mutatott. Itt, ezen a belső udvaron akkor asztalok álltak, hangulatos félhomály, esti világítás volt. Igen, ezen a helyen vettünk részt néhány napja egy "hagyományos török vacsoraest" programon.


Most néhány kézműves foglalja el a Ohuz Mehmet pasa által 1618-ban építtetett karavánszeráj udvarát.


@@@@@@@@


Közelről megfigyelhettük, ahogy a csinos kislány csomózta a keretre erősített szőnyeget.


Ez a fiú más technikával  dolgozik, csak úgy a földre terített szőnyegen ülve, hátát egy szép hímzett párnának támasztva.


A falakon körben már elkészült, szép kézi csomózású szőnyegek lógnak. Bizonyára jó pénzért eladók is, de nem hiszem, hogy futotta volna rá a keretünkből.


De ilyesmin sosem szoktam bánkódni. Amit én tudok hazahozni egy-egy utazásról, az sokkal többet ér. A látványok, színek, ízek, hangulatok emléke az igazi gazdagság. S a képeim segítségével bármikor felidézhető, újraélhető.


@@@@@@@@


No, ki tudja, mi ez? Nem, nem egy nagy kondér török ételkülönlegesség, egészen más dolog. Nekem tippem sem lett volna, ha csak így megmutatják önmagában ezt a fotót.


Ez a kép már segít egy kicsit, ugye? Igen, azok ott a vízben selyemhernyógubók, s itt már a belőlük legombolyított, hajszálvékony tisztaselymet látjuk.


Ez az úriember gombolygatja, tekergeti itt a Karavánszeráj kellős közepén. Túristalátványosságnak sem semmi, én például most láttam ilyent életemben először.


Kukucs! :) A pajzánul mosolygó pasi (lehet, hogy ő a portás? :) szándékosan "ugrott bele" a képembe, amikor meglátta, hogy mire célzok. Akár bosszankodhattam is volna, hogy elrontotta a fotómat, de hát jól sikerült... inkább megmutatom őt is ország-világnak.:)


Kilépve a Karavánszerájból, folytattuk sétánkat Kusadasi utcáin. A kép elég eklektikus.


A modern kockaépületen nagybetűs felirat hirdeti az internet kávézót.


Közelében hagyományos, kézi eszközökkel dolgozó suszter.


Pár méterrel messzebb utcai cipőtisztitó suvickolja kefével a cipőket.


Ez a kép a gyros-sütőről, és a giccses szakácsbáburól bármelyik európai városban készülhetett volna.


Ez viszont már nagyon törökös.


A gyrossütőt közelebbről is meg kellett néznünk, olyan illatok terjengtek a környéken.


S mivel éppen ebédidő volt... jól is laktunk.


No végre, megpillantottunk egy mecsetet! Kilenc napja jövünk-megyünk Törökországban, s ez volt az első mecset, amit közelről láttunk. Mondtam is egyik barátnőmnek, hogy úgy látszik, haza kell mennünk Pécsre, hogy dzsámit meg minaretet láthassunk. Hát persze, eddig ókori helyeken mászkáltunk, meg a tengerben lubickoltunk.  Egyikre sem a mecsetek a jellemzőek.


Azért a közbeeső utcaképet is megörökítettem...


@@@@@@@@


... s máris odaértünk a mecsethez. Éppen jókor, odabent ekkor ért véget a mohamedán istentisztelet. A templom előtt cipők sorakoztak, s volt olyan hívő, aki a templom előtt térdepelve végezte szertartásos imáját.


A hívők belebújtak cipőikbe, és távoztak a mecsetből.


Lassan eltelt az idő, már csak a Madársziget meglátogatása van hátra. Csak egy kis séta, pár éve meg sem kottyant volna.


De arra már nem futotta az erőmből. Muszáj volt pihenni kicsit, s egy padon ülve várni a barátnőimet. Közben azért lefényképeztem néhány nagy hajót a kikötőben...


... s távolról a Madárszigetet is. A képen is látható: az egész sziget egy középkori erődítmény.


Másnap reggel. Útra készen vagyunk, búcsúzunk a szálloda alkalmazottaitól. Nagyon remek kiszolgálásban volt részünk, amit ezeknek a  jó kiállású török fiúknak is köszönhettünk.  A barna pólós volt a szakácsunk, a másik két fiú  pincér.


Búcsúzóul néhány csoportkép kis csapatunkról és a szálloda vezetőiről, akik kikísértek, hogy jó utat kívánjanak nekünk. (A jókívánságokra szükségünk is volt, három napos fárasztó utazás várt ránk hazafelé.)


A magunk közt csak "Szépszeműnek" hívott pincérfiú és társa is beálltak közénk. (Korábban elmesélték, csak nyáron pincérkednek, így keresik meg a jövő évi egyetemi költségeiket.)


S most már csak az autóbusz ablakából fényképezhettem jó darabig. Ez a korszerű aquapark is Kusadasiban  van, el is mentünk mellette néhányszor, de nem fért bele az időnkbe, hogy meg is látogassuk.


A falain kívülről is látszik, hogy érdekesen ötvözték törökös elemekkel a modern műanyag csúszdát.


Egy jellegzetes útszéli erdei kép.


Selcsuk erődítménye mellett is elhaladtunk.


Sok kilométeren keresztül kopár hegyek képe,...


...itt-ott építményekkel a tetejükön.


S máris újra "behajóztunk" azt átkeléshez. Ezek a képek a komphajóról készültek.


@@@@@@@@


@@@@@@@@


@@@@@@@@


@@@@@@@@


@@@@@@@@


@@@@@@@@


@@@@@@@@


@@@@@@@@


 Jó lett volna nappal is látni ezt a gyönyörű mecsetet, de sajnos már sötét este volt, mire Izmirbe értünk.


Azért körbesétáltuk, bekukucskáltunk, ahol lehetett. Ez volt az utolsó szép emlék Törökországból, aztán már irány a vasútállomás.


Az elején azt írtam, hogy a visszafelé útról nem mesélek, mert az nem volt olyan kényelmes, mint az ideutazás. Nos, csak annyit, az első éjszakára még ülőhelyet is csak nehezen találtunk, itt-ott, szanaszét a szerelvényen. Nem ért oda ugyanis a török határállomásra az a magyar kocsi, amire a mi couchette-foglalásunk szólt. S ami persze előre ki volt fizetve.


De ez a két kép már a második este készült. Egy kis felár ellenében a következő éjszakára néhányan tudtunk hálókocsi helyeket szerezni, s a többiek is kényelmesebben tudtak elhelyezkedni.


Az előző viszontagságok után jólesett a vonat ringatása. Nyugodtan átaludt éjszaka  után érkeztünk meg a Keleti pályaudvarra. Metrózás és...


...ez már hazai fagyi a Déliben. A pécsi vonatra várva fagyizunk. Ezen a képen az a legklasszabb, hogy az egyik fagyit nekem hozta Magdi :)


Életem egyik legszebb nyaralása volt. Köszönjük Évi!

Készült: 2010. 09. 10. [eozin]

  Írj nekem, kérlek:-))

Vissza a Török Riviéra rovatba                  Vissza a Jártamban-keltemben magazinba