Hétköznapok
Zsolnayja kiállítás
![]() Ez
a kiállítás nem volt olyan látványos, mint azt a Zsolnay kiállításoktól
megszoktuk már. Nem csodálatos szépségű, egyedi műalkotásokat,
századforduló korabeli szecessziós tárgyakat, eozinvázákat lehetett
látni ezen a Művészetek és Irodalom Házában rendezett
kiállításon, hanem hétköznapi tárgyakat. Tányérokat, kávés- és
teáscsészéket, nippeket... első hallásra úgy is gondoltam, ez engem nem
érdekel. Ilyesmit láthatok a kirakatokban, ismerősöknél, sőt néhányat
akár a saját lakásomban is.
![]() Aztán elolvastam a programjavaslatban a kiállítás beharangozóját. S ebből kiderült, hogy nem ám a gyár mai termékeiről van szó, hanem a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. és a Meszesi Városvédő és Városszépítő Egyesület pályázatára beérkezett anyagokat mutatják be. ![]() A pályázat pedig úgy hirdették meg, hogy olyan tárgyakat, dokumentumokat kérnek a pécsi lakosoktól, melyek által betekintést nyerhetünk abba, "hogy az 1800-as évek második felétől napjainkig a Zsolnay-család szellemisége és a gyár tárgykultúrája miképp alakította a munkában és az otthon töltött hétköznapokat, hogyan változtatták meg az életszínvonalat, illetve a szokásokat." ![]() No,
ez már mindjárt más, ugye?! Bizony, mennyire más dolog, ha nagymamám,
sőt dédnagyanyám kávéscsészéjét, teásbögréjét, vagy anyukám szalonnázó
parasztját ismerhetem fel, mint a mai sablonos hétköznapi tárgyainkat. Nosztalgiázni egy kicsit mindig jólesik! :))
Ráadásul, ha már felkeltette a dolog az érdeklődésemet, kicsit utána is olvasgattam, s megtudtam, hogy a pályázat nagyon sikeres volt. Sok pécsi lakos, köztük volt porcelángyári dolgozók túrták fel fiókjuk mélyét, régi levelek, okmányok után kutatva, így a tárgyakon kívül szép számban gyűltek össze a gyár történetét dokumentáló anyagok is.
A bejárat melletti első tárlóban mindjárt ilyen érdekes dokumentumokat láthatunk. Mint például ez a levél, amiben írója Lechner Ödön hogylétéről érdeklődik barátjától, Zsolnay Vilmostól, megtudva, hogy a neves építész hosszabb ideje Pécsett fekszik betegen.
De lássuk sorjában, mi minden gyűlt össze az adakozó pécsi polgárok jóvoltából ezen a kicsit eklektikus, de mindenképpen értékes, érdekes kiállításon.
A
gyár alakulása óta eltelt több mint 150 év minden időszakából voltak
itt az adott kor ízlésére jellemző tárgyak, néhány szép eozintárgytól
kezdve...
@@@@@@@@
...akár Elvis Presley-ig :)
@@@@@@@@
Legérdekesebbek
azok a kis gyűjtemények voltak, melyek egy-egy volt dolgozó munkásságát
dokumentálták, tárgyakkal, iratokkal egyaránt, mint például ez is.
@@@@@@@@
No igen, ez is történelmünk része volt. :)
@@@@@@@@
Kovács István, "Mester" tárgyai...
... és felszabadító levele, 1932. május 9. keltezéssel.
No,
itt elérzékenyültem, a nevet olvasva. A "Mester" ragadványnév mindig
tiszteletet, a szakmai tudás elismerését jelenti a kollégák részéről. Legyen szó bármilyen szakmáról...
Ezt
a "Mester"-t nem ismertem. De ismertem egy másikat, aki ezen a néven
volt közismert a munkatársai körében. Bányász volt, bányamester... és
őt is Kovács Istvánnak hívták... az édesapám volt.
Ez a meghatottság aztán meg is alapozta a kiállítás-látogatásom további hangulatát.
@@@@@@@@
A történelem persze nem kerülte el a Zsolnay Gyárat sem, erről a falra függesztett plakátok, fényképek, dokumentumok árulkodtak.
@@@@@@@@
@@@@@@@@
@@@@@@@@
@@@@@@@@
A gyár egyik híres termékének, az óriásvázának a tervrajza is előkerült valakinek a féltve őrzött kincsei közül...
...
és több fénykép is róla. Az eredeti példány a Balokányfürdőben állt.
Itt, ahová gyerekkoromban stradra jártunk szüleimmel, s később még
fiatal anyukaként a fiaimmal is... hol van az már!? Ugyanezzel a
nosztalgikus érzéssel indít Merényi Györgynek a képek mellé
kifüggesztett két oldalas írása is, melyben további óriásvázák
sorsáról, helyéről is megemlékezik.
@@@@@@@@
@@@@@@@@
Ebből
tudtam meg azt is, hogy egy időben a gyár az óriásváza kicsinyített
másolatával búcsúztatta nyugdíjba vonuló dolgozóit. Természetes hát,
hogy ebből a kisebb példányból is jutott egy a kiállításra.
@@@@@@@@
A
modern csupaüveg tárlókon kívül a kiállított tárgyak stílusához illően
néhány korabeli egyszerű bútordarab biztosította az igazi nosztalgikus
hangulatot. Mert lehet meghatottság nélkül tekinteni egy kombinált
szekrényre, vagy pláne egy igazi régi konyhakredencre? Hiszen hajdanán
valamennyiünk nagyszüleinek lakásában hasonló bútordarabok voltak.
S persze hasonló (hű de giccsesnek tartottam akkoriban!:)) nippek,...
... kancsók, bögrék, étkészletek.
@@@@@@@
Teáskészlet
az 1930-as évekből. Anyai nagyanyámnak pont ilyen mintájú étkészlete
volt. Egy szószostál maradt belőle, néha használom még.
A repedezett ibolyás tányérról másik nagymamám jut eszembe. Emlékszem, ezt kislány koromban nagyon szépnek találtam.
Két pici kávéscsészém is megmaradt még, ehhez hasonló, keleti motívummal.
Ez a kávéskészlet is ismerős a családból.
No, és ki nem találkozott a saját családjában ezek közül a kis figurák közül legalább egy-kettővel?
Hétköznapi, közönséges használati tárgyak voltak ezek.
Némelyik persze nagyon szép, mint például ez a készlet is.
Ez
a kicsit csorba, rózsás bögre kiemelt helyet kapott, egy kis oszlopon
áll, egymagában. S alatta olvasható a története; Mattyasovszky-Zsolnay
Zsófia irodalmi értékű, megható novellája Katica néniről, a Zsolnay
család családtagként szeretett házvezetőnőjéről, aki naponta ebből a
bögréből itta tejeskávéját. A végén, a szerző neve alatt ezek a sorok
állnak: "Zsolnay Vilmos ükunokája, aki a fent leírtakat naponta kétszer
figyelmesen végignézte."
Zsolnay Vilmos és családja
Több
tárgyhoz is fűződött hasonló történet, mindet érdeklődéssel olvastam. S
ha véletlenül valami nehát elkerülte volna a figyelmemet, hát ott volt
mellettem Ibolya néni, a kedves teremőr-hölgy, aki érdeklődésemet látva
már az elején hozzám szegődött, s mindenhez volt valami érdekes
hozzáfűznivalója. A végére remekül összebarátkoztunk.
Nélküle
nem biztos, hogy észrevettem volna az egyoldalas gépelt papírlapot a
Szalonnázó paraszt figurája mellett, pedig talán ez volt a
legizgalmasabb dolog az egész kiállításon. A szobrot magát persze jól
ismerem; fiatal koromban a gyár egyik legnépszerűbb terméke volt, ott
csücsült anyukám tévéjének tetején is, meg még néhány rokonnál,
ismerősnél. Őszinte leszek, akkor nem tetszett... most persze ezt is
megszépíti a visszaemlékezés, nem tudok elérzékenyülés nélkül ránézni.
Eztán meg különösen nem, mert ezen a jelentéktelen papírlapocskán Pápai
Balázsné mutatja be a nagyapját, aki 36 évig, 1921-től 1957-ig
dolgozott a Zsolnay Gyárban, családjával a gyár területén is laktak.
Fehér Jánosnak hívták, és ő volt a Szalonnázó paraszt modellje. A
szobor alatti egyenruhás, nagybajuszos fényképről meg is győződhettünk
a hasonlóságról.
A
kiállított tárgyak között szerepelt felszabadító levele, házassági
anyakönyvi kivonata, munkakönyve (No, kinek ismerős? Az bizony már nem
fiatal :))) Ilyen még nekem is volt :)))...
... és még egy fotó róla és élete párjáról. ![]() Búcsúzóul egy kép a kedves vén bosziról, "aki"a kiállított tárgyakra "vigyázott" .
A kiállításhoz kapcsolódott egy társrendezvény is, a Mindörökké Zsolnay! című rendhagyó ékszerkiállítás az Iparművészeti
Múzeum azonos című pályázati anyagából az Ezüstláz Ékszergalériában. A
pályázat feltétele az volt, hogy az ékszerek a múzeum cserére szoruló
Zsolnay-mázas tetőcserepeinek anyagát használják fel bármilyen
formában, s a beérkezett anyagok közül a legsikerültebbeket mutatták
be. Ez a szép nyaklánc-karkötő kollekció is közülük való.
2011. 11. 27.
szerző: [eozin]
![]()
|
---|