Ez a kiállítás nem volt olyan látványos, mint azt a Zsolnay kiállításoktól megszoktuk már. Nem csodálatos szépségű, egyedi műalkotásokat, századforduló korabeli szecessziós tárgyakat, eozinvázákat lehetett látni ezen a Művészetek és Irodalom Házában rendezett kiállításon,  hanem hétköznapi tárgyakat. Tányérokat, kávés- és teáscsészéket, nippeket... első hallásra úgy is gondoltam, ez engem nem érdekel. Ilyesmit láthatok a kirakatokban, ismerősöknél, sőt néhányat akár a saját lakásomban is.


Aztán elolvastam a programjavaslatban a kiállítás beharangozóját. S ebből kiderült, hogy nem ám a gyár mai termékeiről van szó, hanem a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. és a Meszesi Városvédő és Városszépítő Egyesület pályázatára beérkezett anyagokat mutatják be.


A pályázat pedig úgy hirdették meg, hogy olyan tárgyakat, dokumentumokat kérnek a pécsi lakosoktól, melyek által betekintést nyerhetünk abba, "hogy az 1800-as évek második felétől napjainkig a Zsolnay-család szellemisége és a gyár tárgykultúrája miképp alakította a munkában és az otthon töltött hétköznapokat, hogyan változtatták meg az életszínvonalat, illetve a szokásokat."

No, ez már mindjárt más, ugye?! Bizony, mennyire más dolog, ha nagymamám, sőt dédnagyanyám kávéscsészéjét, teásbögréjét, vagy anyukám szalonnázó parasztját ismerhetem fel, mint a mai sablonos hétköznapi tárgyainkat. Nosztalgiázni egy kicsit mindig jólesik! :))

Ráadásul, ha már felkeltette a dolog az érdeklődésemet, kicsit utána is olvasgattam, s megtudtam, hogy a pályázat nagyon sikeres volt. Sok pécsi lakos, köztük volt porcelángyári dolgozók túrták fel fiókjuk mélyét, régi levelek, okmányok után kutatva, így a tárgyakon kívül szép számban gyűltek össze a gyár történetét dokumentáló anyagok is. 

A bejárat melletti első tárlóban mindjárt ilyen érdekes dokumentumokat láthatunk. Mint például ez a levél, amiben írója Lechner Ödön hogylétéről érdeklődik barátjától, Zsolnay Vilmostól, megtudva, hogy a neves építész hosszabb ideje Pécsett fekszik betegen. 

De lássuk sorjában, mi minden gyűlt össze az adakozó pécsi polgárok jóvoltából ezen a kicsit eklektikus, de mindenképpen értékes, érdekes kiállításon.

A gyár alakulása óta eltelt több mint 150 év minden időszakából voltak itt az adott kor ízlésére jellemző tárgyak, néhány szép eozintárgytól kezdve...

@@@@@@@@

...akár Elvis Presley-ig :)

@@@@@@@@

Legérdekesebbek azok a kis gyűjtemények voltak, melyek egy-egy volt dolgozó munkásságát dokumentálták, tárgyakkal, iratokkal egyaránt, mint például ez is.

@@@@@@@@

No igen, ez is történelmünk része volt. :)

@@@@@@@@

Kovács István, "Mester" tárgyai...

... és felszabadító levele, 1932. május 9. keltezéssel.

No, itt elérzékenyültem, a nevet olvasva. A "Mester" ragadványnév mindig tiszteletet, a szakmai tudás elismerését  jelenti a kollégák részéről. Legyen szó bármilyen szakmáról...

Ezt a "Mester"-t nem ismertem. De ismertem egy másikat, aki ezen a néven volt közismert a munkatársai körében. Bányász volt, bányamester... és őt is Kovács Istvánnak hívták... az édesapám volt.

Ez a meghatottság aztán meg is alapozta a kiállítás-látogatásom további hangulatát.

@@@@@@@@

A történelem persze nem kerülte el a Zsolnay Gyárat sem, erről a falra függesztett plakátok, fényképek, dokumentumok árulkodtak.

@@@@@@@@

@@@@@@@@

@@@@@@@@

@@@@@@@@

A gyár egyik híres termékének, az óriásvázának a tervrajza is előkerült valakinek a féltve őrzött kincsei közül...

... és több fénykép is róla. Az eredeti példány a Balokányfürdőben állt. Itt, ahová gyerekkoromban stradra jártunk szüleimmel, s később még fiatal anyukaként a fiaimmal is... hol van az már!? Ugyanezzel a nosztalgikus érzéssel indít Merényi Györgynek a képek mellé kifüggesztett két oldalas írása is, melyben további óriásvázák sorsáról, helyéről is megemlékezik.

@@@@@@@@

@@@@@@@@

Ebből tudtam meg azt is, hogy egy időben a gyár az óriásváza kicsinyített másolatával búcsúztatta nyugdíjba vonuló dolgozóit. Természetes hát, hogy ebből a kisebb példányból is jutott egy a kiállításra.

@@@@@@@@

A modern csupaüveg tárlókon kívül a kiállított tárgyak stílusához illően néhány korabeli egyszerű bútordarab biztosította az igazi nosztalgikus hangulatot. Mert lehet meghatottság nélkül tekinteni egy kombinált szekrényre, vagy pláne egy igazi régi konyhakredencre? Hiszen hajdanán valamennyiünk nagyszüleinek lakásában hasonló bútordarabok voltak.

S persze hasonló (hű de giccsesnek tartottam akkoriban!:)) nippek,...

... kancsók, bögrék, étkészletek.

@@@@@@@

Teáskészlet az 1930-as évekből. Anyai nagyanyámnak pont ilyen mintájú étkészlete volt. Egy szószostál maradt belőle, néha használom még.

A repedezett ibolyás tányérról másik nagymamám jut eszembe. Emlékszem, ezt kislány koromban nagyon szépnek találtam.

Két pici kávéscsészém is megmaradt még, ehhez hasonló, keleti motívummal.

Ez a kávéskészlet is ismerős a családból.

No, és ki nem találkozott a saját családjában ezek közül a kis figurák közül legalább egy-kettővel?

Hétköznapi, közönséges használati tárgyak voltak ezek.

Némelyik persze nagyon szép, mint például ez a készlet is.

Ez a kicsit csorba, rózsás bögre kiemelt helyet kapott, egy kis oszlopon áll, egymagában. S alatta olvasható a története; Mattyasovszky-Zsolnay Zsófia irodalmi értékű, megható novellája Katica néniről, a Zsolnay család családtagként szeretett házvezetőnőjéről, aki naponta ebből a bögréből itta tejeskávéját. A végén, a szerző neve alatt ezek a sorok állnak: "Zsolnay Vilmos ükunokája, aki a fent leírtakat naponta kétszer figyelmesen végignézte."

Zsolnay Vilmos és családja

Több tárgyhoz is fűződött hasonló történet, mindet érdeklődéssel olvastam. S ha véletlenül valami nehát elkerülte volna a figyelmemet, hát ott volt mellettem Ibolya néni, a kedves teremőr-hölgy, aki érdeklődésemet látva már az elején hozzám szegődött, s mindenhez volt valami érdekes hozzáfűznivalója. A végére remekül összebarátkoztunk.

Nélküle nem biztos, hogy észrevettem volna az egyoldalas gépelt papírlapot a Szalonnázó paraszt figurája mellett, pedig talán ez volt a legizgalmasabb dolog az egész kiállításon. A szobrot magát persze jól ismerem; fiatal koromban a gyár egyik legnépszerűbb terméke volt, ott csücsült anyukám tévéjének tetején is, meg még néhány rokonnál, ismerősnél. Őszinte leszek, akkor nem tetszett... most persze ezt is megszépíti a visszaemlékezés, nem tudok elérzékenyülés nélkül ránézni. Eztán meg különösen nem, mert ezen a jelentéktelen papírlapocskán Pápai Balázsné mutatja be a nagyapját, aki 36 évig, 1921-től 1957-ig dolgozott a Zsolnay Gyárban, családjával a gyár területén is laktak. Fehér Jánosnak hívták, és ő volt a Szalonnázó paraszt modellje. A szobor alatti egyenruhás, nagybajuszos fényképről meg is győződhettünk a hasonlóságról.

A kiállított tárgyak között szerepelt felszabadító levele, házassági anyakönyvi kivonata, munkakönyve (No, kinek ismerős? Az bizony már nem fiatal :))) Ilyen még nekem is volt :)))...

... és még egy fotó róla és élete párjáról.

Búcsúzóul egy kép a kedves vén bosziról, "aki"a kiállított tárgyakra "vigyázott" .

A kiállításhoz kapcsolódott egy társrendezvény is, a Mindörökké Zsolnay! című rendhagyó ékszerkiállítás az Iparművészeti Múzeum azonos című pályázati anyagából az Ezüstláz Ékszergalériában. A pályázat feltétele az volt, hogy az ékszerek a múzeum cserére szoruló Zsolnay-mázas tetőcserepeinek anyagát használják fel bármilyen formában, s a beérkezett anyagok közül a legsikerültebbeket mutatták be. Ez a szép nyaklánc-karkötő kollekció is közülük való.